Néha úgy gondolom, hogy nem érzem magam sehol sem jól, csak az edzőteremben. Amikor Te vagy és a mozgás. Nincs senki aki zaklatna, aki fájdalmat okozna. Csak Te vagy és gondolataid.

Ezt érzem futás közben. Szörnyű néha gondolkozni az életen, a jövőn miközben rovod a kilométereket, nagyon nehéz..... De ilyenkor gyorsítok és próbálom magam mögött hagyni a dolgokat. Elnyeli a föld minden lépéssel a fájdalmat, a szenvedést. 

Vége van a terápiámnak. Egy éve összetörve léptem be a pszichiáterhez, hogy segítsen rajtam. Úgy gondolom, hogy nem szégyen szakember segítségét kérni, külföldön ez bevett szokás, csak itthon kell ezt szégyelni. Nem kell rejtegetni, hogy igenis szükség van segítségre. Rengeteg trauma ér minket életünk során, teljesen mindegy, milyen események ezek, minden kornak meg van a saját baja. Nem szabad elmenni a problémák mellett, oda kell figyelni rájuk, mert az elme épsége nem játék. 

Beléptem és tudtam ez az utolsó beszélgetésünk, nincs több gyógyszer, nincs több mankó, egyedül kell utamat járnom. Jól mondta valaki egyszer, hogy egy személynek kell megfelelnünk, egy személlyel kell együtt élnünk a nap 24 órájában: Önmagunkkal. A csatát megnyertem, de most jön igazán a nehéz része. Gyógyultnak nyilvánítottak, hiszen saját bevallásom szerint a szorongások elmúltak, nincsenek rohamok, tudok közlekedni.  Nagyon nagy megpróbáltatás volt ez Nekem, hiszen nem szeretem ha sajnálnak, ellene vagyok a gyógyszereknek, azzal a lépéssel, hogy egy éve a pszichiátert választottam, az értékrendemnek mondtam ellent. De kellett ez a lépés, hogy felfogjam, kell a segítség!!! Nem lehet az ember mindig erős, legyenek hullámvölgyek, amiből oly nagy öröm felállni. Annyi ember küzd önmagával, a megpróbáltatásokkal, mégsem fordulunk szakemberhez, pedig nagyon nagy segítség lehet ebben az örökös harcban, amit Életnek hívnak. Természetesen nem a gyógyszerek és az orvos gyógyított meg, hanem az akaraterőm. Én magam hoztam helyre és raktam össze összetört lelkemet. Most már erősebb vagyok, de még nagyon hosszú út vár Rám, mert mit mondjak, nehéz mindennap Önmagamat tréningezni:)

A sport és az egészséges életmód volt segítségemre a gyógyulásban és tett még erősebbé. Talán furcsán hangzik, de nem változtatnék semmin. Soha nem csinálnék semmit másképp és Te se tedd!!! Köszönöm magamnak és azoknak akik, hozzájárultak ahhoz, hogy egy időre parkoló pályára tegyem magam:) 

Alig várom a mai edzést. Nincs ahhoz fogható érzés, amikor végén, izzadtságtól alig látva, elfáradva elkönyvelhetem, hogy "Igen!! Ma is megcsináltam!" Ez tesz boldoggá, leírhatatlan....

Nagyon sok gondolat kering a fejembe, nem is írok többet, mert csak zavaros lenne az egész. 

A lényeg, hogy legyen nagyon szép napotok és soha ne adjátok fel, még akkor sem, amikor nem látjátok az út végét....Én sem látom, de tudom, hogy nagyon boldog és egészséges leszek.....

Köszönöm, hogy olvassátok!

Dóri